TARI PÉTER

KICKSTARTER: SMOOTHIE-N-GO

„A siker - az én elképzelésem alapján - sikert szül!”

Tari Péter Kickstarter podcast

Összefoglaló

Az, aki fontolgatja, hogy az amerikai piacon megjelenjen, vagy szeretne élni a közösségi finanszírozás lehetőségével rengeteg hasznos információhoz juthat.

De ötleteket lehet gyűjteni arról is, hogy hogy lehet egy teljesen új terméket bevezetni, mikre kell figyelni az elején. Érd el könnyebben a céljaid azzal, hogy élő példát hallasz attól, akinek ez már sikerült!

PETIRŐL BŐVEBBEN

Tari Péter Amazon FBA szakértő, sikeres e-kereskedelmi vállalkozó évek óta.

„A siker - az én elképzelésem alapján - sikert szül!”

Tari Péter

Miről lesz szó ebben a részben?

  • Milyen volt az elmúlt 3 év Amazonos kereskedelme?
  • Hogyan tudunk megjelenni az amerikai piacon?
  • Vállalkozói ötletek születése
  • A Kickstarter, mint a közösségi finanszírozás felülete
  • Mit jelent a közösségi finanszírozás?
  • Hogyan tűzzünk ki vállalkozóként célokat?
  • Hogyan lehet egy vállalkozás egyedi, miért fontos a márkaépítés?
  • Mit érdemes tudni a Smoothie-N-Go jelenéről, jövőjéről?

Linkek, amiket említettünk

NÉZD MEG A BESZÉLGETÉST A YOUTUBE-ON

ha inkább olvasnád

Az interjú leiratát a szöveg alatt lenyíló menüben elolvashatod.

D.Z.:

Szisztok! Üdvözlök mindenkit! Én Dallos Zoltán vagyok és folytatjuk azt az élő interjúsorozatot, aminek címe: Üzlet és utazás.

Ebben a két témában hívok meg vendégeket. A mai beszélgetőpartnerem Tari Péter lesz. Már másodjára, hiszen az elmúlt kb. másfél két évben már találkoztunk. Akkor az Amazonon való kereskedésnek a kulisszatitkairól beszélgettünk. Most viszont Petiék előálltak egy új termékkel, amivel egyből az amerikai piacot hódítják meg. Erről fogunk beszélgetni, máris kezdünk!

Szia, Peti! Üdv újra itt a showban!

Tari Péter:

Sziasztok! Köszönöm szépen a lehetőséget! Örülök, hogy újra beszélgethetünk!

D.Z:

Kezdjük az elején! Aki esetleg még nem ismer téged, titeket- Honnan indultatok? Mi volt az az Amazonosos út, amit az elmúlt két, két és fél évben bejártatok?

Tari Péter:

Már három!

D.Z:

Honnan indultatok?

Tari Péter:

Mindig is érdekelt az online vállalkozások világa, az e-kereskedelem, csak sokáig nem találtuk a módját, amiben mi ki tudnánk bontakozni, és amivel mi szívesen foglalkoznánk. Azt tudtuk, hogy dropshipping jellegű dologgal nem akarunk foglalkozni. Picit azért elrugaszkodottabbak voltunk, hogy valami olyat találjunk, ami kicsit más.

Így jött szembe velünk 2017-ben egy videó, ahol egy amerikai srác beszélt arról, hogy ő az Amazonon kereskedik, akkor ez még úgynevezett private label kereskedés volt. Aminek a lényege az, hogy az Amazonon nézelődsz, megnézed azt a terméket, ami jól megy, megkeresed ugyanazt a terméket egy kínai gyártónál az Alibabán te is megrendeled a saját logóddal, máshogy pozicionálod.

Teszel hozzá mondjuk egy e-bookot, próbálsz kitűni a már meglévő hasonló jellegű ajánlatok közül az Amazonon. Most az amerikai Amazonról beszélünk. Fontos tudni, hogy közel 50°%-a az e-kereskedelemnek Amerikában az Amazonon keresztül bonyolódik le.

Ez akkor is így volt, tehát hatalmas piacról beszéltünk. Amikor ebben a videóban végzett a srác, elmesélte, hogy az első évben hogyan csinált negyed millió dollárt, akkor úgy éreztük, hogy talán ez az a lehetőség, amibe mi szeretnénk belevágni az Ádám barátommal.

El is indult ez a folyamat, volt időszak, amikor ez a private label ment, kipróbáltuk, volt saját termékünk, igazából ez kevésbé saját, de saját márkás mondjuk így.

Az annyira nem ment, próbáltuk hirdetni, de nem volt az igazi. Utána egy másik amerikai srácon keresztül jutottunk el egy másik üzleti modellhez, amit úgy hívnak, hogy whole sale üzleti modell. Ennek az volt a lényege, hogy szoftverekkel megnéztük azt, hogy mi az a márkás termék mondjuk, legyen ez egy Lego, vagy bármilyen más ismert termék, ami jól megy az Amazonon, és nem árusítják sokan, megpróbálunk találni hozzá gyártót, vagy nagykereskedő partnereket, akik ezt egy sokkal nyomottabb nagyker áron eladják nekünk nagy mennyiségben.

Mi ezeket beküldtük az Amazonhoz, és kihasználtuk az Amazonnak az algoritmusát. Hiszen, ha már egy terméket vesznek az Amazonon, akkor te kereskedőként pontosan ugyanazt a terméket adod el akkor tulajdonképpen te egy felületen jelensz meg az összes többi kereskedővel és a legkedvezőbb feltételekkel.

Tehát az Amazonos prime szállítással és a legkedvezőbb árral kínálod ezeket a termékeket, köztük a naponta keletkező eladásokat nagyságrendileg arányosan elosztotta az Amazon algoritmusa. Tehát így tudtunk eladásokat generálni, nem kellett pénzt költenünk hirdetésekre, és mondjuk 80-90%-os pontossággal megtudtuk mondani, hogy egy hónapban hány darab terméket tudunk eladni.

Viszont az idő alatt, amíg ezt csináltuk eljutottunk arra a pontra, hogy úgy éreztük ez nem igazán köti le a kreatív energiáinkat, hiszen olyan dolgot csináltunk, ami nagyon könnyen kiszervezhető volt akár más embereknek is. Igazából szoftverekkel néztünk dolgokat, és hívogattunk nagykereket és gyártókat, hogy próbáljunk jó árat kiharcolni. Majd, ha sikerült, akkor megrendeltük ezt a terméket, beküldtük az Amazonba, és a többi magától történt.

Sokaknak ez biztosan kielégítő lehet, aki hisz ebben a passzív jövedelemben. Én nem hiszek abban, hogy alapvetően tudsz passzív jövedelmet építeni a nulláról. Eljuthatsz odáig. Nagyon sokan élik ezt meg úgy, hogy valamit csinálgatok, és az a kép van előttem, hogy laptoppal a kezemben ülök a tengerparton, és ez a laptop lifestyle működik, és nem csinálok semmit. Aztán valamilyen vállalkozás termeli nekünk a pénzt.

Úgy éreztük van bennünk több kreativitás, és elkezdett érdekelni minket, hogy lehetne valami saját márkát építeni. Több olyan példát láttunk az amerikai piacon, akiknek Shopify store-juk van, saját márkás termék úgy, hogy nem egy tucat termék, amin csak egy logó van rajta, hanem valóban különleges, valamitől más a piacon. Konkrétan létező problémára kínál olyan megoldást, ami sok ember számára lehet értékes.

Nyilván ez egy nehezebb dolog, a semmiből márkát építeni. Mi abban az időszakban azt éreztük, hogy ennél több kell. Nyilván amíg nem jött az ötlet, addig nem annyira keresgéltünk úgy magunktól, és úgy jutottunk el odáig, hogy egyszer csak jött egy terméklehetőség, egy ötlet, egy koncepció. Igazából ez egy smoothie por.

D.Z:

Picit álljunk meg! Ne szaladjunk ennyire előre! Akkor most az Amazonosos nagyker részt nem csináljátok tovább? Leépítettétek? Fut magától?

Tari Péter:

A Covid alatt volt egy korlátozása az Amazonnak, hogy mit lehet beküldeni. Hosszú ideig csak úgynevezett essential termékeket lehetett beküldeni.

A mi kategóriáink nem tartoztak ebbe a körbe. Tehát a Covidos időszak megbonyolította ezt a dolgot. Voltak bent termékeink, de egy ideig csak kiárultunk. Igazából nem is tudtunk volna beküldeni más terméket, utána meg már annyira benne voltunk ebbe a vonalba, hogy úgy voltunk vele, kiáruljuk, ami bent van. Egyelőre ott van az accountunk, nyilvánvalóan meg van a lehetőség arra, hogy ezzel foglalkozzunk. De igazából a mi elképzelésünk az, hogy ugyanazt az accountot fogjuk használni, csak nem mások termékére, hanem egy idő után a sajátunkra.

D.Z:

Akkor most már nincsen tervben, hogy visszatértek?

Tari Péter:

Ebben a pillanatban most azt mondom, hogy nincs, nem az Amazonosos kereskedés nincs tervben, hanem konkrétan a mások termékének értékesítése.

D.Z:

Ok! Szuper! Közben élőben vagyunk Facebookon és YouTube-on is egyszerre futunk, úgyhogy bátran, ha van kérdésetek a témához! Közösségi finanszírozás, amerikai piacon való kereskedés, bármi, ami ehhez kapcsolódik, bátran tegyétek fel! Meg fogjuk válaszolni!

Nekem még olyan kérdésem lenne, hogy magyarként egyáltalán, hogy lehet belekezdeni Amerikában kereskedésbe? Mik voltak az első lépések, amikkel ki tudtatok jutni? Mik voltak a szempontok? Hogy választottatok székhelyet, vállalkozási formát? Tehát amikor ez elindult, hogy nézett ki ennek a menetrendje? Mit javasolsz annak, aki ma szeretne elindulni az amerikai piacon magyarként, úgy, hogy itt él alapvetően?

Tari Péter:

Először is azt, hogy fontolja meg, hogy biztosan szeretne e elindulni! Nem javasolnám mindenkinek! Ez az elmúlt évek tapasztalata! Dolgoztunk magyarokkal, akik szerettek volna hasonló dolgot felépíteni, ezek alapján én azt mondanám, hogy nem mindenkinek javasolnám! Aki 1-2 millió forintot szeretne ezzel, KATA szintű dolgokat akar, és kényelmesen akar élni, annak nagyobb fejtörést okoz lemenedzselni egy amerikai bizniszt, mint itthon kezdeni egy szolgáltatásba, infó termékeket adok el, vagy esetleg itthon próbálok meg valamilyen e-kereskedelmet csinálni.

Tehát először is gondolja át, hogy tényleg akar – e Amerikába kereskedni, mert hogyha ezt a havi 1 millió forint körüli összeget akarja, és azt mondja, hogy nekem ez már elég, nem viszi túl az ambícióját, sokkal nehezebb az Amazonon 1 millió forintot keresni, meg összetettebb, komplexebb és több fejtöréssel jár, mint hogy azt mondom, hogy itthon kimaxolok egy KATA- t. Innen indítanám.

Ha ezt megugorja valaki és úgy érzi, hogy ennek ellenére megpróbálja, ő nagyba gondolkodik, egy vállalkozást szeretne egy komolyabb dolgot és valamiért az amerikai piac és azon belül is az Amazonos kereskedés felé nyitna, akkor pedig egy LLC-t javasolnék, hogy nyisson. Amerikában ez a Kft-nek felel meg nagyságrendileg. Más egy picit, vannak átfedések, de ez az a vállalkozásforma, ami legközelebb áll hozzá. Tehát a magyar Kft áll a legközelebb az LLC-hez.

És hogy melyik államba? Itt megint különböző szempontokat kell figyelembe venni. Alapvetően, ha nem lenne fizikai tevékenysége ott, tehát nem lenne fizikai árú mozgás, tehát azt mondjuk, hogy magyarként akar Amerikában szolgáltatásokat eladni, gondolok itt akár marketingre vagy szolgáltatásra, és nem kell fizikailag ott lenni, nincs árú mozgás, vagy digitális terméket akar eladni, akkor én személy szerint Wyomingot ajánlom.

Adózás szempontjából, és minden más szempontból ez a legkedvezőbb. Viszont abban a pillanatban, hogy konkrétan e-kereskedelemről beszélünk és fizikai termékekről, és nem kizárólag az Amazonon értékesít, hanem picit valami más.

Az Amazonon való kereskedelem, amennyiben nem raktározol árut, hanem egyből beküldöd, vagy csak van egy köztes raktár, de nem kerül a te telephelyedre semmi, csak az Amazonnál tárolsz, és a nagyker vagy odaküldi direktbe vagy másik partneren keresztül küldte odáig, akkor még mindig Wyoming a jó.

Ebben az esetben viszont figyelni kell arra, hogy több államban kell úgynevezett sales tax–et fizetni. Ez nagyságrendileg az áfa Amerikában.

A harmadik szintje ennek, amikor már bejön az, hogy konkrétan van fizikai raktárad, esetleg van olyan alkalmazottad, aki már neked dolgozik csak, van olyan szolgáltató partner, aki csak neked szolgáltat, senki másnak. Vagy van konkrétan fizikai raktárad, ami a tiéd, konkrétan a cég nevén van, akkor viszont máris változik a dolog, nem Wyoming a legjobb, hanem éppen, ahol vagy, ahol lesz ez a dolog.

Hiszen, ha Wyomingban csinálnál céget, de mondjuk, Floridában tárolod az árukat, ott van egy employee-d, ott van valamilyen árú mozgás, akkor azonnal egy foreign LLC-t kell bejegyezned, hiszen van tevékenységed. Így máris két helyen kell fizetned az adót, a járulékot, egy csomó mindent. Ebben az esetben nem nyersz azzal, ha Wyomingba mész, mert van máshol mozgásod.

Egészen addig, amíg szolgáltatsz, digitális terméket adsz el, vagy csak kizárólag az Amazonon értékesítesz és hozzád semmilyen módon nem ér árú, és nincsenek alkalmazottjaid stb.… Én Wyomingot ajánlanám, mint állam, mert vannak előnyei. Abban a pillanatban mikor van fizikai jelenlét, alkalmazott, vagy bármi, ami ezen túlmutat, akkor viszont azt az államot javasolnám, ahol ezt szeretnéd.

Mi ennek most jelen pillanatban Floridát választottuk. Florida jó elhelyezkedésű, és továbbra is kedvező. Wyomingbe nem fogsz telepíteni raktárakat, mert ha valaki tudja, hol van a térképen középen fönn, egy full unalmas, kocka állam. Nem akarom megbántani, akik ott laknak, de, voltam Wyomingban, nem mozgat meg. Nyilvánvalóan itt és most más volt a szempont, ezért esett a választásunk Floridára. Gondolkoztunk Kalifornián is. Kaliforniáról azt kell tudni, hogy nagyon drága bizonyos tekintetben, ezért inkább Floridára esett a választásunk.

Vállalkozási ötletek

D.Z:

OK! Szuper! Beszéljünk kicsit a vállalkozásról, a vállalkozási ötletekről! Mikor jött ez a mostani új lehetőség, akár a korábbi lehetőség, ti mi alapján döntöttétek el, hogy ez lett az irány? Mi alapján döntöttétek el, hogy belevágtok ebbe az új irányba? Mik voltak, amit mérlegeltetek, és honnan gyűjtöttetek inspirációt, ötleteket? Megint csak arra szeretnék kilyukadni, ha valaki csak még most kezdi miket érdemes szerinted végig venni? Miket elemeztetek?

Tari Péter:

Én azt gondolom, hogy a legfontosabb az, hogy ne azt nézd meg hogy a termék jó – e önmagában, hanem azt nézd meg hogy van- e egy elég nagy embercsoport, akinek van valamilyen egészen jól körül határolható problémája, amire te megoldást tudsz kínálni a te termékeddel.

És úgy tudod ezt pozícionálni, hogy ezt ők is megfogják érteni. Nem minden a problémáról lehet eladni, mert nyilván a vágyak felől is lehet megközelíteni, de tapasztalataim alapján akkor könnyű eladni bármit online, személyesen bármit, ha egy fájdalomra, ha egy problémára kínálsz megoldást.

Mindegy miről van szó szolgáltatás, termék, stb. Nyilván vágy szempontjából is el lehet adni bármit, egy Rolexet nem azért vesz meg valaki, mert fáj neki valami, problémája van, és az megoldja. Bár ki tudja, lehet lelki problémákra jó! Ki tudja? 😊Nyilván más a motiváló.

Nekünk az egy szempont, hogy olyan terméket akartunk csinálni, vagy olyan szolgáltatás kínálni, ami tudom, hogy egy problémára ad megoldást.

Ezen kívül szokott az lenni, hogy mindenki megörül, hogy ilyen még nincsen, ezt még senki nem csinálja, és ebből arra következtet a legtöbb ember, hogy mivel nem csinálja senki ez egy óriási lehetőség.

Erre szoktam én mondani, ok, lehet, hogy igazad van, de abba is érdemes belegondolni, hogy nem – e azért nem csinálja senki, mert nem működik. Nem akarom azt mondani, hogy biztos, hogy ez így van, csak nem egyenlő, az, hogy nem csinálja senki az tuti üzlet.

Utána kell járni, hogy ok, konkrétan ezt nem csinálja senki, konkrétan így nem csinálja senki, de vannak-e olyan cégek a piacon, akik ugyanazt a problémát próbálják meg megoldani, amit te is szeretnél, csak mondjuk más megközelítésből, más termékkel, hasonló termékkel.

Az is neked a kompetítorod, aki nem ugyanazt adja el, amit te, de ugyanarra a problémára kínál megoldást. Mi ennek jártunk utána, lehet, hogy nagyon jók vagyunk, mert konkrétan olyan, nincsen, amit mi kitaláltunk, vagy van egy hasonló cég, de csak egy van, és ők sem nagyok.

Viszont van több olyan cég, akik hatalmasok, óriásiak és hasonló problémára kínálnak megoldást, és úgy érzem, ez a személyes véleményem, majd a piac igazolni fogja, hogy mi ugyanerre a problémára jobb megoldást tudunk kínálni, mind árban, mind kényelemben, egyszerűségben jobbat.

Az is fontos, hogy te mit szeretnél csinálni, ha nem érdekel, mondjuk az egészség, a táplálék kiegészítés, vagy bármi ilyen, akkor nem biztos, hogy abba kell menned, mert nagyon sok terület van.

Azt érdemes megnézni, hogy van két csoport, az egyik a probléma, a másik a te érdeklődési köröd, és a kettő, ahol metszi egymást, valahol ott kell keresgélned. Érdemes inkább találni egy embercsoportot, akiknek van egy problémája, ami körül határolható, és nekik kitalálni, hogy mi az ideális megoldás. Minthogy van egy terméked és ahhoz keresel egy ideális csoportot. Mindenki ezt tanítja.

D.Z:

De általában fordítva indulnak el az emberek!

Tari Péter:

Így van! Azt mondják ideal audiencet keresel, meghatározod, hogy ki a te célközönséged. Én azt gondolom az a jó, ha ez fordítva működik. Nem azt mondom, hogy van valami cuccom, termékem, szolgáltatásom és megkeresem, kinek lehetne eladni ki az ideal customerem nekem. Meg lehet ezt a másik irányból is csinálni, hogy látsz egy embercsoportot, látsz egy problémát, látsz valamit, ami nem jól van megoldva, vagy te jobban megtudod oldani, és van egy embercsoportosulásod és nekik keresel egy ideális ajánlatot, megoldást. Mert szerintem ez sokkal egyszerűbben tud működni. Ez volt a mi koncepciónk.

D.Z:

Az is lehet, hogy valahol megoldották, mondjuk a te piacodon még nem. Külföldön működik, de itthon nincs.

Tari Péter:

Ezt rengetegen csinálják.

D.Z:

Hogy lehet honosítani? Kvázi, hogy lehet magyarosítani azt a szolgáltatást vagy terméket?

Tari Péter:

Figyelem a különböző külföldi szakértőket bizonyos területeken, és szörnyülködve látom, hogy az ő hirdetéseiket magyar emberek tükörfordítással, mondjuk a Tyle Lopeznek a hirdetését lefordítják, és próbálnak azzal pénzt csinálni.

Én megértem a te koncepciódat, és működik is, ha valami jól megy Amerikában és Magyarországon nem csinálja senki, akkor nyugodtan csináld, de amikor szóról szóra lefordítod, és aki nem tud angolul nem fogja látni ezeket a hirdetéseket, lehet hogy csak bennem kelt furcsa érzést, de én hiszek abban, hogy inspirálódni jó. Ha nem csinál itthon valaki valamit hozd be, próbáld meg ok! Viszont kell az, hogy ne klón legyél!

D.Z:

Abszolút értem!

Tari Péter:

Kicsit most elkanyarodtunk a témától csak ezt most fontosnak gondoltam elmondani.

Hogy működik a közösségi finanszírozási modell?

D.Z:

Nem baj! Én is ezt gondolom! Nem egy példaképe van egy embernek. Én is 3-4-5-6 embert követek és valahogy kialakult egy olyan mix, hogy ebből az tetszik, abból az szimpatikus, a harmadikból amaz, és abból összeraksz magadnak valamit.

Jó! A következő, amit felírtam magamnak a közösségi finanszírozási modell. Ami megint egy olyan, ami itthon teljesen idegen. Európában már létező. Itthon is volt egy két próbálkozás, de elhaltak elég gyorsan.

Tari Péter:

Van egy-két siker azért!

D.Z:

De ez a modell inkább Amerikában működik. Hogy ez miről is szól, és hogy is képzelje el, aki még nem ismeri és nem találkozott ezzel?

Tari Péter:

Most arról beszélnék, hogy jutottunk el idáig, miért a közösségi finanszírozás, és utána, hogy mi az, csak hogy hogy jutottunk el. Nagyon sok mindenkitől hallom, hogy van egy jó vállalkozás ötlete, de nagyon sok embernek nincs hozzá megfelelő tőkéje, erőforrása.

Ha a közösségi finanszírozást kiveszem a képből, milyen lehetőségeink vannak? Banki hitel, vagy bármilyen jellegű hitel, konkrétan kockatőke befektető, vagy angyal tőke befektető.

Konkrétan, amikor egy cégtől, egy embertől, egy szervezettől kapsz egy nagy ősszegű tőkeinjekciót. Nyilvánvalóan vannak még pályázatok. Tehát vannak ezek a tipikus lehetőségek arra, ha van egy ötleted, és mondjuk, több pénz kell hozzá, akkor hogyan tudsz szerezni.

A közösségi finanszírozásnak, ahogy én értelmezem, az a lényege, hogyha van egy ötleted, elképzelésed, mondjuk, ha fizikai termékről van szó, van egy elképzelésed, akkor abból felépítesz egy prototípust, egy olyan dolgot, ami már megmutatható. Nyilván változhat a véglegesig, de a saját tőkét már annyit beleteszel, hogy egy- két prototípust felépítesz, végigmégy ezeken a folyamatokon és utána ahhoz, hogy az első nagy tömeggyártást el tudd kezdeni, azt külső tőkéből, külső hitelből, nem saját tőkéből finanszírozod meg, hanem igazából ezért hozod létre ezt a közösségi finanszírozást, hogy az emberek azelőtt megvásárolják a termékedet, és bizalmat szavaznak neked mielőtt megtörtént volna az első gyártás.

D.Z:

Előrendelés gyakorlatilag.

Tari Péter:

Egy picit olyan, mintha előrendelnék de, mégse. Igazából előre megfinanszírozzák neked az első tömeggyártásodat.

Egy közösségi finanszírozási kampánynak van eleje és vége, azért, mert van egy időszakasz, ahol gyűjtheted a pénzt folyamatosan, és utána pedig azt felhasználva nem kell azt azonnal, hanem tudják, hogy azt, hogy októberben, novemberben fog megérkezni a termék.

Vége van a kampánynak, te megkapod ezt a pénzt, amit összegyűjtöttél, -addigra már kivannak járva, nem az van, hogy akkor találsz ki mindent, logisztikai folyamat készen van, te megnyomod a piros gombot – és utána elindítod az első tömeggyártást.

Nemcsak termék lehet, én a saját szemszögemből mondom, hogy mi, hogy csináljuk, lehet akár egy film ötlethez gyűjteni pénzt, lehet étteremhez, ha valamilyen fizikai lokációt akarsz nyitni, tehát nagyon sok minden lehet. Nem mindenhol kapnak az emberek a pénzükért fizikai terméket, hanem az is lehet, hogy valaki támogat téged és majd utána megnézheti a filmedet, zene is lehet, nagyon sokszínű a közösségi finanszírozás.

Nemcsak úgy kell elképzelni, hogy van egy termékötletem meg egy vállalkozó ötletem akkor ahhoz gyűjthetek. Igazából bármilyen ötletem van, amihez pénzre van szükséged, de neked nem áll annyi rendelkezésre, vagy éppen arra is jó, hogy visszajelzést kapj a piacról, anélkül, hogy neked egy nagyobb összeget be kelljen fektetni egybe, és utána kiderül, hogy nem működik. Itt már egy sokkal kisebb összegből tudsz kapni visszajelzést.

A közösségi finanszírozásban, akik támogatnak ők 80%-ban olyan emberek, akik rendszeresen teszik ezt, úgynevezett early adopterek, akik kifejezetten szeretik az ilyen újdonságokat kipróbálnak, tesztelnek. Kb. a 20%-a az, aki kívülről jön be, mint új közösségi finanszírozó, és egy – egy kampányt támogat. Ezt így kell elképzelni nagyságrendileg.

D.Z:

Igen pont ezt akartam mondani, hogy igazából az előrendelésnek meg a pertámogatásnak valamiféle mixe, amiről itt beszélünk.

Igen és itt nyilván kell egyfajta kultúra hozzá, egyfajta bizalom, és talán lehet, ez hiányzik hozzá, egyfajta bizalom, és talán lehet ez, ami hiányzik jobban itthon. Szerinted? Vagy miért nem terjedt el ez a modell itthon? Mit gondolsz?

Hogyan támogatja a Kickstarter, mint közösségi finanszírozási felület a vállalkozásokat?

Tari Péter:

Mi a Kickstarter választottuk, ami a legnagyobb ilyen felület. A közösségi finanszírozáshoz kell egy felület, ahol ezek az emberek összegyűlnek, ott vannak. Igazából van három, de kettő, ami nagyon nagy, a Kickstarter és az Indiegogo ez a két legnagyobb a világon.

Ezek azért jó oldalak, mert pl. a Kickstarternek havonta van 40 millió website megtekintése, és kb. 15-20 milliós közösségről beszélünk. Ezek az emberek rendszeresen felmennek a Kickstarterre és nézelődnek. Nekünk is van olyan támogatónk, hogy a mi projektünk neki a 583. volt, amit eddig támogatott.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy ez egy külön embercsoport, akik szeretnek támogatni ilyen kampányokat és nekünk ez nehézséget okoz mostanáig is, hogy mi e-kereskedelmi világból jöttünk és nagyon sok dolog, ami működik és bevált a sima e- kereskedelemben az a közösségi finanszírozásban teljesen másképp működik.

Itt a legfontosabb a bizalom, nyilván a bizalom amúgy is fontos, de itt még inkább, erre kell fókuszálni. Itt megvan az az embercsoport, akik rendszeresen közösségi finanszíroznak projekteket, és őket kell a megfelelő üzenettel megszólítani, és nem lehet csak arra alapozni, hogy ami működik egy sima webshopos kereskedelemben, ami működik egy funnel-nél, egy tölcsérnél, az Amazonon azok nem mind fognak működni a Kickstarteren, mert, másként működik. Ezt fontos tudni, mielőtt valaki belevág.

És hogy miért nem népszerű itthon? Legjobb tudomásom szerint magyar céggel nem tudsz a Kickstarteren elindulni. Európai országok közül már elég sokból lehet indítani, de ha dollárba akarsz indítani kampányt, akkor ahhoz amerikai cég kell, a legjobb tudomásom szerint.

Mi úgy tudtuk megoldani ezt, hogy amerikai céget hoztunk létre, és van olyan amerikai állampolgár ismerősünk, aki adta hozzá azt, hogy tudják azonosítani, tehát félig meddig az arca. Őt úgy pozícionáltuk be, mint az első amerikai támogatónk.

De kellett hozza egy amerikai állampolgár, akit tudnak azonosítani validálni a személyazonosságát, meg kellett egy amerikai cég, amerikai bankszámlával ahhoz, hogy ezt tudjuk csinálni. Valószínűleg ez is oka lehet annak, hogy a Kickstarter itthon meg az Indiegogo ez a közösségi finanszírozás nem nagyon megy.

Miért fontos a márkaépítés vállalkozás indítás esetén?

D.Z:

És az a baj, hogy ez nemcsak ezekre vonatkozik, hanem elég sok nagy amerikai rendszer a quick funnel-től kezdve, egyszerűen nem szerződnek magyar céggel. Sajnos ilyen szempontból tényleg kicsit lemaradt sziget vagyunk, de bízunk benne, hogy fel fog jönni. Vagy ha valakinek tényleg van ilyen ambíciója, járjon utána és akkor menjen kintre csinálni egy vállalkozást!

Viszont ami nagyon fontos szerintem és jó, hogy érintettük, az ötlet és a bizalom. Nagyon sokszor halljuk azt, hogy kezdő vállalkozónak van egy jó ötlete és tartogatja magának és nem mondom el senkinek, mert hogy lenyúlja valaki.

Mi a helyzet a Kickstarteren, mert lehet, hogy egy prototípust kitettem, de gyakorlatilag onnantól kezdve ország – világ látja azt, hogy én mire készülök és ha akarja lekoppintja. Mi a helyzet az ettől való félelemtől?

Én mindig azt mondom, hogy idővel úgyis kiderül, max. nyersz egy két hónapot ameddig tartogatod magadnak. De hogy én is azt szoktam vallani, hogy amikor eljutsz egy olyan fázisba, rendszerint ki kell dobni a piacra neked, hogy jelezzen vissza a piac neked, de ebben az esetben ezzel a félelemmel mi a helyzet? Hogy lehet kezelni?

Tari Péter:

Ha olyan dologról van szó, ami levédhető, és lehet rá úgynevezett pretendet kérni, akkor nyilván mindenképpen védesd le! Mielőtt belemennénk abba, hogy mi az én véleményem erről, amit le lehet védetni, logót, szlogent, esetleg, ha ez egy találmány és tényleg le lehet védetni valamit rajta, az a nulla, hogy levédetem.

Nyilván vannak olyan dolgok, amiket nem lehet levédeni, ekkor meg jön be, hogy ha kilépsz a piacra igazából nem tudsz mit csinálni, ha nem a Kickstarternél akkor máshol valaki le fog másolni és erre az én véleményem szerint egy megoldás van: az, hogy te márkát építesz.

Mert arról magadat, a pozicionálásodat, a küldetésedet, a te megközelítésedet azt az egész miliőt, ami a te márkádat körülveszi, azt nem lehet lemásolni.

Azt mondom, hogy egy Iphonehoz hasonló telefont tudsz venni a kínaiaktól, majdnem reccsre ugyanazt a telefon megtudod venni, mint mondjuk egy Iphone 10, csak mondjuk fordítva van rajta az alma a hátulján, vagy valami. De hogy ha egy teljesen más márka kijönne ugyanazzal a telefonnal, az akkor sem ugyanaz.

Lehet, hogy valaki megvenné, nem azt mondom, de azért kell márkát építeni, és ha márkát építesz, a másik, ami nagyon fontos szerintem az, hogy folyamatosan a vásárlókra fókuszálj, hogy neki mi kell, és próbálj mindig figyelni rá, meghallani őt, és folyamatosan mindent köré építeni, hogy számára hogyan lenne a legjobb, hogy számára mi lenne a legjobb.

Ez lehet egy marketing üzenet, ez lehet a termékednek a csomagolása, ez lehet az ízesítése a mi esetünkben mivel ételről van szó. Tehát nagyon sokáig ellehet menni, hogy mi lehet az, de ha mindig onnan indulsz ki, hogy az origóban a vásárló van, akinek szeretnél eladni, akinek problémája van, akinek megoldást kínálsz, és te folyamatosan arra fókuszálsz, és e mellett tényleg márkát építesz.

Ez ma már egyre könnyebb, akár influencerek lehetnek az arcai, mondjuk, hogy egy híres influencer a te márkádnak az arca, azt máris oda kötik. Nyilván nem fogod tudni 100%-ig bevédeni magadat, de én azt gondolom, hogy annyit megtehetsz, ha valamit le lehet védetni, azt mindent védess le.

A mi esetünkben nem tudtunk technológiát levédetni, mert ez egy ismert technológia, csak máshogy használják föl. Tehát mi konkrétan a terméket nem tudtuk levédetni. Amit védetni lehetett, az a márkanév, és ezen kívül, amit le lehetett védetni a recept, amiket mi kidobunk.

De igazából nem olyat csinálunk, amit ne lehetne másolni. Azt nem tudják másolni, ami mondjuk benne van, ahogy én akarom ezt felépíteni, ahogy én megálmodom, amilyen márkát szeretnék köré építeni, amilyen kommunikációt szeretnék köré építeni, ahogy nekünk van egy vízió a fejemben, azt nem fogja tudni lemásolni. Ugyanazt a terméket megfogja tudni csinálni, árba is versenyezhet. Én nem akarok árban versenyezni, adhatnánk olcsóbban a terméket, de nem akarom olcsóbban adni a terméket. Hiszek abban, hogy olyan áron adjuk ezt a terméket, ami bőven megéri.  Hiszen egy problémát oldunk meg, és van a piacon olyan termék, ami hasonlót old meg és drágább nálunk. Igazából nem görcsölnék ezen. Valószínű le fogják másolni.

D.Z:

A másik megközelítés, hogy konkurencia így is lesz, csak idő kérdése. A konkurencia olyan szempontból jó, hogy neked is csipkedni kell magad és mindig előttük kell járni egy lépéssel, és nem tudod kiküszöbölni azt, hogy egyszer csak jöjjön valaki, sokkal nagyobb tőkével, sokkal nagyobb kapcsolatrendszerrel, esetleg egy már meglévő piaccal.

Tari Péter:

Ez így van!

D.Z:

Csak azt tudod csinálni, hogy a legjobb szándékkal mész előre és csinálod!

Tari Péter:

Igen, csak az a különbség, hogy ő engem néz, hogy én mit csinálok, én meg innoválok!

D.Z:

Így van! Így van!

Tari Péter:

Én meg az embereket nézem, hogyan tudnám őket a legjobban szolgálni. Ő meg mindig csak azt nézi, hogy én mit csinálok, akkor ő mindig a második lesz. Legalábbis nekem ez nagyon fontos, ezek az én gondolataim.

Nyilván lehet, hogy volumenben többet ad el, meg minden, de a márkád attól még ugyan olyan erős lesz. Most, ha ott van egy no name dolog, és hogyha a márka köré van építve valami, és ugyanaz a két termék, akkor hiszem azt, hogy azok az emberek, akikkel én szívesen szeretnék dolgozni, mint ügyfél engem fognak választani. Aki meg csak árat nézi, őt elveszítem….

D.Z:

Az úgysem lenne az ügyfeled valószínű!

Tari Péter:

Én nem akarok mindenkit kiszolgálni Zoli!

D.Z:

Teljesen egyet értünk ebben! Mondom nagyon – nagyon gyakran kezdő vállalkozóknál feljön ez a probléma, hogy rejtegetik az ötletet, és nem mernek piacra lépni ettől a félelemtől. Ami tök érthető.

Tari Péter:

Megérthető.

D.Z:

Talán itthon ez azért is erősebb, mert itthon nincs ennek olyan kultúrája, mint kint. Hogy már az ötlet fázisára is szórják a pénzt és pumpálják bele a cégekbe. Nyilván azért kicsit más a megközelítés.

Szuper! Nagyon örülök, hogy ezeket körbejártuk, mert nagyon – nagyon hasznos gondolatok voltak.

A Smoothie-N-Go története

Beszéljünk magáról a termékről! Jó? Smoothie-N-Go, mi is ez? Hogyan jutottatok el oda, hogy ez lett? Mi az a probléma, amit ez megold? Hogy telt az elmúlt, nem is tudom mikor kezdtétek az egészet?

Tari Péter:

Most már egy éve. Nagyjából a tavaly nyáron.

D.Z:

Hogyan telt az elmúlt egy év? Mesélj kicsit erről!

Tari Péter:

Lentek, fentek, ezt így tudom elmondani. Smoothie-N-Go! Mi is ez a Smoothi-N-Go? Magyarba nagyon – nagyon nehéz megfogalmazni ezt, mert arra a szóra, hogy blender free nagyon nehéz lefordítani.

A lényeg az, hogy ez egy természetes alapú smoothie por. Azt kell elképzelned, hogy egy 25 g-os tasakban van, kinyitod, beleteszed egy shakerbe, felöntöd vízzel, tejjel, vagy amivel te szeretnéd, ezt összerázod és tulajdonképpen egy olyan smoothiet kapsz, mind állagra, mind ízre minthogyha akkor turmixoltad volna le.

Ha megiszod, a pohár falán folynak vissza a gyümölcsdarabok. Élményre nagyon nehéz megmondani a különbséget. De tényleg olyan élményed van, mintha abban a pillanatban turmixoltad volna le a legfrissebb gyümölcsökből.

Ez egy különleges technológiával készül, amit úgy hívnak liofilizálás. Egyszerűen annyi ez a technológia, hogy a gyümölcsöket ott szedik le, ahol megteremnek, tehát ez egy előny, nem az van, mint itthon.

A banán, ha megveszed, és itthon csinálsz belőle smoothiet, az a banán zölden kerül leszedésre a fáról, és hűtve vagy megfelelő körülmények között ide szállítják, és szállítás közben érik meg. Sőt én még a boltban is szoktam látni zöld banánt, amit kitesznek, és ott érik meg a boltban. Ez egy konkrét probléma.

A legtöbb gyümölcsöt, ami Magyarországon nem terem meg, mondjuk a déli gyümölcsök, azokat mindig zölden szedik le, nem a legtöbb tápanyag van benne, nem érett meg.

Akkor a legjobb a gyümölcs, amikor ott megérik, ahol a legjobb neki, és akkor szeded le, amikor abban az állapotban van, amikor a legtöbb tápanyag van benne. Leszeded, megmosod és megeszed azonnal. Ez lenne a legjobb.

De ugye nagyon sok gyümölcshöz nincs hozzáférésünk, mert nem terem meg itthon, vagy ahol éppen élünk, vagy olyan időszaka van az évnek, amikor az éppen nem terem, akkor nagyon nehéz hozzájutni ezekhez a gyümölcsökhöz.

A liofilizálásnak az a lényege, hogy ott szedik le a gyümölcsöt, amikor a legjobb, ahol épp megterem, és akkor, amikor a legjobb. Utána nagyon rövid idő alatt lefagyasztják nagyon gyorsan egy elég negatív hőmérsékletre, majd beteszik vákuumkamrába, óriási vákuumcsatorna igazából és lezárják, elkezdik melegíteni.

Ez egy több órás folyamat, szépen lassan melegítik a vákuumban. Mivel le volt fagyasztva kiszublimál a víz a gyümölcsből és a zöldségből. Igazából bármi, ami víztartalmú azt le lehet liofilizálni.

Akár egy húslevest is le tudok liofilizálni, de most gyümölcsről van szó. Kimegy a víznek a 95-98%-a a folyamat után és csak a gyümölcs marad meg a víz nélkül, de megőrzi a színét, formáját és a legfontosabb magát a tápanyagtartalmát is, nem veszít belőle.

Ez a legkíméletesebb, leghatékonyabb tartósítási módszer, ami konkrétan nem igényel sem természetes, sem nem természetes tartósító szereket. Hiszen ez csak annyi, hogy a víz kimegy belőle.

Továbbá mind a szárításnál, mind az aszalásnál hatékonyabb. Az én véleményem szerint, meg a jelenlegi tudásom alapján, beleástam azért magam ebbe, megakartam érteni, hogy működik.

Nekem az jött le, hogy most ma ez a leghatékonyabb tartósító folyamat, amit alapvetően a NASA használt a legtöbbször. Hiszen az űrbe ki kellett vinni dolgokat, nem szolgálnak fel sajnos az űrbe sajt burgert, a legnagyobb bánatunkra. Ezért valahogy meg kellett oldani ezt a dolgot.

Szóval ez a technológia, amivel készül, kijönnek a gyümölcsök és ugye nincs benne már a víz, de elmondtam, már hogy minden más megmaradt. Mi ezeket a gyümölcsöket fogjuk, és megfelelő szemcseméretre leőröljük, majd kifejlesztettünk speckó recepteket, kiteszteltük mik azok az arányok, amiket szeretnénk ez az egyik csavar benne, mert nyilván az arányok, az összetevők azok, ami lehet egy kicsit más, mint amit le tudnak másolni.

D.Z:

Titkosabb.

Tari Péter:

Igen. Ezek alapján összekeverjük őket, 25 g-os tasakba tesszük be őket. nagyon fontos maga a tasak is, hiszen egy olya csomagolást kell találni, ami nagyon jól zár, tehát se levegő se nedvesség nem tud bejutni, mert ha a nedvesség bejutna, azonnal össze ugrik, össze csomósodik benne a dolog. Itt még van fejlődni valónk. Jelenleg nagyon jó a csomagolásunk, viszont nem újrahasznosított és nem is újrahasznosítható. Egy alumínium és egy kicsi műanyagnak a keveréke, de hosszútávon ez egy olyan termékfejlesztés, amit tudunk, hogy meg kell lépni. Szeretnénk afelé lépni, hogy környezettudatosabb legyen a csomagolásunk, de nehéz, mert közben, ha nem megfelelő ez a csomagolás, akkor pedig nedvességet kap, összeáll és abból meg egy rossz vásárlói élmény lesz.

Tehát jelenpillanatban most arra mentünk rá, hogy 100% legyen a vásárlói élmény a terméknek, és hogy ha eljutunk arra a pontra, hogy most már megfelelő tőkénk van, megfelelő erőforrásunk van arra, akkor, szeretnénk a csomagolást is fejleszteni.

De tulajdonképpen vannak ezek a 25 g-os tasakok, ezek 250 g gyümölcsből készülnek, ugye mondtam, hogy nagyságrendileg olyan 90% – a a víznek kimegy belőle.

Ez azért is jó, mert olcsóbb szállítani. Gondold el, hogy a friss gyümölcsöket mondjuk Dél-Amerikából idehozni Magyarországra, azt a banánt hűtve, az nagyon drága. Így viszont egytizedére csökken a súlya és mind térfogatba, mind súlyban egytizede illetve nem igényel speckó szállítást, ha megfelelően le van zárva, amiben szállítjuk.

Ezért sokkal olcsóbb szállítani is. Mint ahogy az elején mondtam az is egy különleges dolog, hogy azonnal leszedik, ott, ahol a legjobb állapotban van a gyümölcs, mikor a legtöbb tápanyag van benne, mikor a legfinomabb, leliofilizálják, és így minden benne marad. Nem az van, hogy zölden ideér és úgy turmixolom le, hogy itt ért meg a boltban, és annyi, hogy ezt a tasakot bárhová viheti az ember.

És hogy milyen problémát oldunk meg ezzel? Elég rohanó világban élünk, és amikor nincs időnk arra, hogy magunkra főzzünk, készüljünk, akkor nagyon gyakran éppen azt esszük, ami elénk kerül, és valljuk be ez legtöbbször nem egy finom saláta, tisztelet a kivételnek.

Tehát nagyon könnyen lehet az, hogy egy gyors kaját eszünk, vagy éppen nem eszünk semmit, mert annyi időnk sincsen, hogy egy croissant meg egy kávét fölkapunk. Tehát ebben a rohanó és mindig úton lévő világunkban nagyon kevés az olyan megoldás, ami abszolút természetes, minden hozzáadott anyag nélküli finom, egészséges, és tápláló ételt vagy táplálékot tud nekünk biztosítani.

A smoothie már maga egy megoldás erre a problémára. Sokan úgy promotálják, hogy egy italba bele tudsz tenni egy csomó mindent, turmixolod, és ugye abba ásványi anyag, vitaminok stb. benne van, meg tudod inni.

D.Z:

Csak macerás! Mosogatni, hámozni, elmenni érte a boltba.

Tari Péter:

Így van! Megromlik a maradék.

Tara Péter:

Na, az is pl. nekünk kétéves szav. időnk van, hűtés nélkül, minden tartósítószer nélkül, két évig eláll. Hányszor volt nekem is olyan, hogy elterveztem, hogy smoothiet fogok készíteni, vagy salátát készítek, megvettem az alapanyagokat, az élet közbejött, történt valami, valahova elmentem, valamit csináltam és legközelebb mikor kinyitottam hűtőt és ezeket megnéztem, meg voltak romolva.

Alapvetően már a smoothie is egy megoldás erre a problémára, és a smoothie fogyasztás nem volt olyan egyszerű soha korábban, mint amit most csinálunk.

Milyen lehetőségei vannak, ha valaki smoothiet akar inni? Otthon készíted, vannak smoothie bárok, de a smoothie bárokban Amerikában is 5-10 dollár, és nyilvánvalóan az sem bárhol és bármikor, mert ugye be kell hozzá menni a smoothie bárba.

Van még Amerikába, ami itthon még nem felkapott, tudsz előfizetésre fagyasztott smoothiekat kapni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy megfelelő ilyen high end-es jégkrém az a 200-300 grammos méretbe érkezik hozzád.

Receptek alapján összekavarják a gyümölcsöket, zöldségeket, és előre fagyasztva ilyen kis dobozokba megkapod. Ott is az kell ugye, hogy felöntöd folyadékkal, beleöntöd a turmixba, összeturmixolod és visszaöntöd ebbe a dologba, tehát ott sem esik ki a turmix, plusz ők ezt nagyon drágán tudják adni.

Mert ez nekik szárazjéggel fagyasztva kell kiszállítani a vevőknek. A vevőknek is és neked is rengeteg helyet foglal el a fagyasztódba. Nincs olyan smoothie készítési megoldás, ami hatékonyabb annál, amit mi létrehoztunk.

Alapvetően már a smoothie is megoldás erre a problémára. De az összes smoothie megoldás közül a miénk a leghatékonyabb és mellette nincs élmény romlás. Talán így tudnám elmondani.

D.Z:

Ha meg összehasonlítjuk egyéb ilyen táplálék kiegészítő porokkal, fehérje porokkal, mással akkor a funkciója pedig egészen más, mert ott ugye teljesen más alapanyagokról beszélünk. Mondjuk, hogy ha csak a kettőt egymás mellé tesszük, akkor hol vannak egymás mellett?

Tari Péter:

Nem akarom lelőni a poént, nem kizárt, hogy lesznek, én inkább ilyen moduláris dologra gondolok, hogy vannak az alaptermékeink és te tudsz hozzá rendelni, mint mondjuk a szendvics mellé kérsz egy krumplit.

Tudsz kérni, mondjuk vaníliás fehérjeport, az egy olcsóbb, egy upsell és van az alaptermék és csak beleöntöd a shakeredbe és annyi, hogy a kis kiegészítőt is csak ráöntöd, de lehet hogy ez egy tasakban lesz megcsinálva.

Sőt akár még az is lehet, nem tudom szoktál e járni a Frei Coffeeban van az a Dr. valamilyen drinkek és ott választasz hozzá mindig valamilyen speckó port, ami matcha vagy valamit kérhetsz hozzá, ami így felboostolja. Ez ilyen add on jellegű dolog és én is így tudom elképzelni.

Alapvetően a smoothiek is két termékvonalon vannak. Vannak a csak gyümölcsösek, mert megnéztünk különböző tanulmányokat, hogy az emberek miért és milyen szempont alapján fogyasztanak smoothiet, az egyik legmeghatározóbb az íz, tehát valaki az élmény miatt issza, hogy ez finom, édes, tényleg egy élmény a smoothie fogyasztás.

A másik pedig az egészség a health benefitek, az egészségi pozitív dolgok. Ezek mentén létrehoztunk két termékkategóriát, az egyik a csak gyümölcsösek, azokkal olyan embereket szeretnénk kiszolgálni, akik az élmény miatt isszák. Abba nem lesz spenót, abba nem lesz semmi, csak a legfinomabb gyümölcsök a legfinomabb receptek alapján. Ott az a lényeg, hogy maximalizáljuk az íz élményt, és olyan embereket szolgáljunk ki, akiknek, nyilván az egészségügyi plusz dolog benne vannak, mert ugyanúgy gyümölcsökről beszélünk, de náluk a legfontosabb az íz élmény. Számukra a csak gyümölcsös verzióink vannak.

Van a másik termékkategóriánk, ami tartalmaz zöldségeket is és különböző szuper foodokat ebből egy ilyen ízünk van, amit Flownak neveztünk el. Azért lett Flow mert egy olyan terméket szerettünk volna létrehozni, ami a mentális működésre az agyi működésre van pozitív hatással, és megkerestük azokat a gyümölcsöket szuper foodokat, zöldségeket, amik tartalmaznak olyan ásványi anyagokat, vitaminokat és egyéb dolgokat, amik pozitív hatással vannak a szellemi működésünkre.

Ilyen pl. a matcha, a spenót, kakaó, az áfonya ezeket összeszedtük. Nyilvánvalóan a spenót az egy nagyon megosztó dolog, tényleg olyan, hogy valaki vagy szereti, vagy utálja. Ezért van az, hogy kell a csak gyümölcsös vonal, mert ezzel, sokkal szélesebb embertömeget megtudunk fogni.

Kérdezted hogyan megyünk végig ezen az ötletfolyamaton, és hogy találjuk ki az egészet. Én több ezer review-t elolvastam mind Amazonon, mind Trustpilot-on, olyan cégektől, amik hasonló megoldást adnak erre, amit te mondasz. Vannak ezek a green juice-ol, van, akik ezt a fagyasztott smoothie előfizetést adják stb., és végigolvastam mit írnak negatívba mit írnak pozitívba az emberek több ezer review-t és próbáltam benne mintákat keresni, hogy mi az, ami újra és újra előjön.

Hogy mi egy olyan dolgot fejlesszünk ki, amire nem tudják ezeket a negatívokat írni, amiket ott írnak. Pozitívot viszont igen. Egy ilyennél jött fel az, hogy sokan mondták, hogy vacak az íze az ilyen összes green juice-nak. Ő szeretné meginni, de tényleg olyan, hogy nem lehet lenyelni.

Viszont mi amellett, hogy van benne spenót egy olyan dolgot akartunk létrehozni ebbe is, hogy ne legyen vacak ízű. Ha valaki nem szereti a spenótot, az nem fogja szeretni, de olyan a termék, hogy ha nincs bajod annyira a spenóttal és fontos az egészség akkor is egy jó ízű dologról van szó.

Ha abszolút utálod, akkor nyilván nem, de mi erre is rámentünk, hogy ez se legyen rossz ízű és nem azt mond, hogy jó mivel van pozitív hatása ezért nem érdekel valahogy lehúzom, hanem itt is megtartsuk az élményt amennyire lehet, és így volt ez a két termékkategória.

D.Z:

Szuper! Menjünk tovább! Kicsit fogy az óránk, ugye egy órát beszéltünk meg nagyjából a beszélgetésre.

Tari Péter:

Lehet egy kicsit több, túlmehetünk rajta.

Hogy érhetjük el vállalkozóként a céljainkat?

D.Z:

Ok! Érkezett is egy jó kérdés Roland barátomtól, és még ide beszúrnám azt a kérdést mellé, hogy ugye itt az van, hogy mi alapján választottátok meg a 10.000 dolláros célt, de még kiegészíteném azzal, hogy itt a Kickstarternél van többfajta kampánycél, ahogy én tudom.

Tehát az adott időszak alatt mi történik akkor, ha kitűztök egy célt, amit összeszeretnétek gyűjteni, mi van akkor, ha eléritek, mi van akkor, ha nem éritek el?

És ahhoz gratulálok, hogy ezt már túl is lőttétek a 10.000 dolláros célt. Most 120 %-on álltok, ha jól tudom. Bízzunk benne, hogy ez meredeken megy tovább! Van még hátra két és fél három hét?

Tari Péter:

16 nap

D.Z:

Két hét, nagyjából. Mit jelent ez a cél? Mi lett volna akkor, ha esetleg nem éritek el? Mi van így most, hogy túllőttétek, illetve tegyük be most Roland kérdését is, hogy mi alapján jött ez a cél?

Tari Péter:

Alapvetően a Kickstarter egy olyan felület, ahol all or nothing, ha nem éred el a célodat, amit kitűzöl, alapból nem is terheli be az embereket.

Amikor valaki ad pénzt, támogat, minket azonnal nem terheli be a kártyáját, nyilván, ha sikeres a kampány, amikor vége van neki, akkor egyszerre beterhel mindenkit, és ha nem éred el a kitűzött célodat, akkor sikertelen a kampány és akkor nyilván senkinek nem terhelik be a kártyáját.

Nyilvánvalóan több szempontból választasz célt, az egyik az, hogy mennyi kell ahhoz, hogy megtudd valósítani a célodat, ez lehet egy szempont. Ha 50-60 ezer kellene, és máshogy nem tudod megcsinálni akkor necces kevesebbet kérni.

Viszont van egy olyan fajta egyrészt pszichológiai, másrészt Kickstarter algoritmus megközelítés. Pszichológiailag, ha valamit sikeresnek látsz, könnyebben felülsz arra a vonatra, és ha már 100 %-ig meg van fundolva, akkor könnyebben támogatod.

Ez olyan, mint amikor mondjuk, van a Deák téren, az Akváriumnál az a medence, körülötte nagyon sok ember van, biztosan nagyon sok embernek a fejébe meg van az, hogy jó lenne belemenni. Milyen brahi lenne belemenni!

Az első embernek a legnehezebb belemenni, ha az első ember belement a másodiknak sokkal könnyebb lesz, a harmadiknak még könnyebb. Ha már bent vannak 50- en akkor…

D.Z:

Beszakad az egész!

Tari Péter:

Akkor az 51.-nek már semmi nem lesz. Valahol ez az egyik. A siker az én elképzelésem alapján sikert szül ez az én hipotézisem.

Másik, hogy a Kickstarter egy algoritmus, alapvetően olyan, mint a Google, nem tudsz róla, tippelgetsz, hogy mi alapján működik és néha látok olyan dolgokat, hogy így mindent megcáfol, hogy lehet, hogy ez itt van, ennyire elől amikor semminek nem felel meg.

De alapvetően három olyan dolog van, amit a szakértők úgy gondolják, hogy hatással van arra, hogy a Kickstarter téged hogyan rankel.

Miért fontos ez? Előszőr is erről beszéljünk. Azért fontos a Kickstarter algoritmus, mert mondtam van 40 millió oldalmegtekintése és kb. 10-20 milliós az a közösség, akik rendszeresen nézik a Kickstartert.

Magyarul, ha Kickstarter elkezd téged ajánlani, mert populáris a terméked, a projekted, akkor nagyon sok emberhez organikusan eljuthatsz, akik nagy eséllyel fognak téged támogatni. Magyarul nem kell hirdetésre költened, nem kell egyéb marketing megoldásokra költened, hanem ha jól csinálod ezt, a Kickstarter algoritmus ajánl téged, akkor ingyen el tudsz jutni rengeteg emberhez, akik valószínűleg fognak téged támogatni. Ez a célja neki.

Az algoritmusnak három meghatározó tényezője van, ami meghatározza. Az egyik a naponként beérkező támogatók, vagy bekelőknek a száma, hogy hány ember támogat, a másik az, hogy mekkora összeggel, és a harmadik az az, hogy mennyi forgalom megy oda és abból mennyi a konverziós arány, mennyire tetszik nekik az oldal. Ezek közül is a legjelentősebb a napi támogatók száma, és nem annyira az összeg, ezt mondják azok, akik jártasok a témában.

D.Z:

Ez alacsonyabb, mint az ideális lenne?

Tari Péter:

Alacsonyabb. Alapvetően én egy olyan 50-100 ezerrel lennék boldog, de már beszélgettünk róla, hogy a Kickstarter mint felület, az nem igazán a food és azon belül is, ami fogyasztható termékekre van kitalálva, hogy nem azok trendelnek a legjobban, hanem nyilván társasjátékok, különböző technológiai dolgok, és egyéb olyan megoldások, ahol nem lehet az, hogy megrendelem, és nem ízlik.

Ha most megrendelsz valamilyen VR szemüveget olyan nincs, hogy nem ízlik. Nagyon kevés olyan termék van, vagy olyan projekt van a Kickstarteren, ami étel és nagyon nagyot ment.

Tudtuk azt, hogy valahol egyfajta hátránnyal indulunk ebben a tekintetben, de gyakorlatilag nekünk a 10 ezer jó, amúgy tök jó, mert hál’ Istennek nem kell olyan komoly infrastruktúra, nem annyira egyedi a termék, hogy nagyon nagy összeget kellene beinvesztálni abba, hogy eltudjunk indítani egy gyártást

D.Z:

Ez hol történik most?

Tari Péter:

A világ több pontjáról érkeznek a liofilizált alapanyagok, mert nyilván ott liofilizálunk, ahol a legjobb. Nagyon sok helyen vannak partnereink és elképzeléseink alapján a partnereink beszállítják az alapanyagot Amerikába, vagy éppen Európába, ha éppen itt akarunk terjeszkedni.

Lényeg az, hogy az alapanyagok különböző helyről, ahol éppen olcsóbb, a legjobban lehet beszerezni, a legfinomabb megérkeznek valahova, mondjuk Amerikába és ott történik a csomagolás. Ahol csomagolsz, konkrétan rá tudom írni, hogy made in USA, mert ott csomagoltam le.

Az a koncepció, hogy az alapanyagokat legyártják a liofilizáló gyárak, mert a liofilizálást nagyon drága lenne magunknak megcsinálni, és nem is éri meg. Én azt is látom, hogy ha megyünk és fejlődünk, akkor az első olyan dolog, amit behozunk saját megoldásba az a csomagolás lesz.

A liofilizálás nem éri meg, mert ott kell liofilizálni, ahol, lehet és nem éri meg nagyon drágák ezek a berendezések, több millió eurós tételek ezek a gépek. Tehát az van, hogy bejönnek ezek a termékek és valahol lecsomagoljuk, de nekünk igazából itt a költség, már nem kell megvennem a gyártóegységet mert az alapanyagot úgymond bérgyártásba csinálják. Nekem csak össze kell kevertetnem valahol a receptjeink alapján és le kell csomagoltatnom. Ami pénzbe kerül nekünk, ami nem az alapanyag költség, hanem egy egyszeri invesztíció.

De ha leakarsz gyártani egy teljesen speckó, maradjunk ennél a VR szemüveg koncepciónál, ott rengeteg ilyen fröccsentő alkatrész kell legyártani, meg egy csomó mindent kell előre befektetned, hogy el tudjon indulni a tömeggyártás. Ezért egy ilyennek sokkal magasabb az induló költsége.

Nálunk én egy sokkal kevesebb mennyiségű terméket is le tudok gyártani, mert az igazi nagy első előre befizetendő költségem, azok a csomagolóanyagok kliséi, amit, hogy megtudják nyomni olyan dizájnra, ami a mi csomagolásunk. Mert ugye a csomagoló anyagot a megfelelő méretre hegesztik nekünk, azt nem kell – külön befektetni-, az alapanyagok érkeznek, azokat össze kell kevertetni, megint meg tudják csinálni. Az egyetlen ilyen up front előre befektetendő nagyobb költség az maga a csomagoló anyagoknak a nyomásához szükséges. Ilyen dolgoknak a legyártása, de az sem olyan nagy, ha azt mondom neked, hogy ha most megállunk, akkor is ki tudunk mindenkit szolgálni.

Nyilvánvalóan a jelenlegi befektetési szint nem elég arra, hogy ki tudjunk lépni a piacra, viszont nekünk ez egy ugródeszkaként szolgál, főleg a Kickstarter. Nekünk az az alapkoncepciónk, hogy nyilván a Kickstarteren rendelőket kiszolgáljuk ebből a pénzből. Igazából ez már egy olyan, amit meg lehet mutatni, hogy nekünk nemcsak egy ötletünk van, hanem ezért az emberek már fizettek

D.Z:

És van is rá igény.

Tari Péter:

Így van! Egy ilyen dologgal már sokkal könnyebb befektetőt találni, és nemcsak könnyebb befektetőt találni, hanem sokkal kedvezőbb tárgyalási feltételeid vannak. Mert előtte egy ötlet volt a fejünkbe, hogy ez működhet és lehet, hogy most sem megyünk 100 ezer 200 ezer, többszázezer dollárt, viszont egy hónap alatt 20-30 ezer dollárt csinálunk, tehát az azt jelenti, hogy valaki 325 dollárért, majdnem 100 ezer forintért rendel tőlünk smoothiet, ezek már mind olyan számok, ami máris nem egy ötlet, hanem egy validált koncepció, egy validált vállalkozás.

Nyilván meg tudok neki mutatni minden számot, milyen befektetésből mit csináltunk, hogy csináltunk, mi az elképzelés. Ettől azt várjuk, hogy sokkal könnyebben tudunk befektetőt hozni.

Két dologra fog pénz kelleni, raktárkészletre, és marketingre főként. Igazából ilyen 200-250 ezer dollár lenne a jó, mert én nem látom úgy ezt a bizniszt, hogy hónapról hónapra így visszafektetgeted és ilyen 10%-ot növögetsz, ez nem ilyen biznisz.

Ahogy te is mondod, ne az legyen, hogy valaki kidobja ugyanezt, és ha van tőkéje az, nagyot megy. Nekünk az kell, hogy legyen egy megfelelő tőkeinjekció és agresszívan tudjunk piacot hódítani.

Mondjuk, veszünk 50 ezer dollárért árut, és akkor egyből tudunk egy nagyobbat szakítani a piacból. Ugye alapvetően nekünk a Kickstarter, ha sikeres és átmentünk a 10 ezren, a fölött nyertünk.

Ha ennél több az jó nem mondom, hogy nem örülnék ezért is próbálok most megmozgatni minden követ, hogy még ezt tovább toljuk. De alapvetően, ha ez sikeres és jó 20 ezer 30ezer van, tulajdonképpen ezt arra akarjuk felhasználni, hogy ebből, összerakjuk egy olyan prezentációt, egy olyan stratégiát, amivel elfogunk tudni indulni befektetőket keresni, akár itthon Magyarországon, akár Amerikában.

Én inkább amerikai befektetőknek örülnék. Nekem az ideális befektető nem csak az a személy, aki pénzt tud beletenni, hanem az lenne a legideálisabb, ha olyan ember fektetne bele, akinek van egy olyan közönsége, aki számára ez jó. Mondjuk egy amerikai youtuber, mondjuk a Jeffry Star azt mondaná, hogy figyelj, itt van 250 ezer dollár, ő ugyanúgy elkér érte tulajdonrészt, és azt tudja mondani, hogy jó van, van közben16 millió feliratkozóm, és smoothiet iszik rengetegszer, ezért neki releváns lehet ez.

Nyilván, ha valaki csak pénzt tesz bele ugyanúgy jó, de ha választanom kell, mint startupper, akkor nemcsak azt mérlegelem, hogy ki tud bele pénzt tenni, hanem esetleg kinek van egy olyan audience, akit ő el tud érni és potenciálisan nekik jó is lehet ez a termék.

Logisztika és gyártás, hogy születik a pitch?

D.Z:

Abszolút! Roland írja, hogy köszöni szépen így már érthető az összeg. mi meg köszönjük a hasznos kérdést. És még egy érkezett Dávidtól, hogy találtok beszállítókat ehhez, hogy tárgyaltok velük, hogy kell elképzelni ennek a folyamatát?

Tari Péter:

A tanulmányokat a Google, tehát én nagyon sokat keresgéltem Googleon smoothie témakörben van a Harvard Business Review nagyon ilyen sokat lehet találni, tehát ami tanulmány az net.

Nagyon fontos, hogy az Ádámon kívül van egy házaspár üzleti partnerünk ebben a dologban és nekik volt egy alap kapcsolatrendszerük a liofilizálási témakörben és alapvetően az ő szakértelmükre az ő tudásukra kapcsolatrendszerükre kezdtük megalapozni azt, hogy hogyan kezdünk el gyártópartnereket keresni.

De igazából, hogyha valakinek van egy koncepciója, és most elrugaszkodunk attól, hogy mi miben utazunk, ugyanúgy a Googlet tudom ajánlani, mert vannak piacok, mint az Alibaba, de azon kívül vannak Facebook csoportok. Nekünk volt már annyi előnyünk, hogy ők már jártak kiállításokra, voltak kapcsolataik.

Nyilván ezek a trade showk tudnak, mert ezek a gyártók oda mennek ki. Nekünk az az előnyünk, hogy kicsit máshogy használjuk fel, de alapvetően a liofilizálást nagyon sok mindenki csinálja, az alapanyagot könnyen tudjuk szerezni. Nyilván oda kell figyelni milyen minőségű terméket, mennyiért, honnan. De nem az van, hogy egy teljesen egyedi termékünk van, amit mondtam neked, hogy ha ez egy műanyag termék lenne, akkor különböző műanyag öntőformákat meg nem tudom, miket kellene legyártani.

Olyan a cuccunk, amit nagyon könnyen le lehet gyártani csak nálunk az a titok, hogy milyen méretre őröljük le őket, mi a receptjeink, mikor, mibe, hol csomagoljuk. Maga az alapanyag elkészítése nem egy nagydolog. Ez olyan, mint a téglát az építkezésre, bárhonnan tudsz venni, ha házat akarsz építeni. Nem az a nagydolog, hanem az hogyan tervezed meg ezt a házat és hogyan építed föl.

De ha nekem kellene gyártó partnert keresnem az ötletemre, akkor megnézném azt, hogy hol akarom árulni és azt ott helyben, környező országokban meglehet- e csinálni.

Ha mondjuk, technológiai dologról van szó, érdemes megnézni az ázsiai országokat. Ha konkrétan olyan dologról van szó, már nagyon jó a minőség. Ha elektronikai termékről van szó az már kevésbé egyenlő a gagyival, és már egészen jó dolgokat lehet szerezni.

Én alapvetően a Googlet, ajánlom, mert mindenre rá tudsz keresni azt, kell megtalálni, hogyan tudsz rákeresni kulcsszavakra azon belül közösségekre, ez lehet Facebook csoportok, lehetnek fórumok, ahol lehet olyan, akinek van kapcsolata.

És hogyha elkezdesz kommunikálni és kapcsolatokat építeni, akkor előbb utóbb elfogsz tudni jutni a gyártó partnerekhez, akik neked megfelelő áron megfelelő minőségben tudják neked gyártani a termékeidet.

Jövőbeli tervek- Smoothie-N-Go

D.Z:

Peti nagyon hasznos volt én nagyon szépen köszönöm! Zárásképpen még annyi, hogy ha letelik itt a július 24-éig a kampány időszak, bízzunk benne minél szebb összeg összejön, mi fog történi utána? Mire számítsunk tőletek az év második felében? Illetve meddig, mibe tudunk segíteni?

Tari Péter:

Azt hozzátenném, hogy ha valaki még szeretne annak ellenére, hogy ha nem érdekli a smoothie akkor is lehet már 1 dollárral is támogatni minket.

Ahogy elmondtam miért működik jól az algoritmus, számomra sokkal többet ér az, ha nem érdekli valakit a smoothie de úgy érzi, hogy a beszélgetésünkben volt érték, és akár 1 dollárt akár 5 dollárt pledggel.

D.Z:

Bedobjunk még egyszer a linket.

Tari Péter:

Azzal ugye segítesz minket abba, hogy a Kicksarternek az algoritmusával minél több olyan emberhez eltudjunk jutni, akit viszont a termék is érdekel, ez az alap. Ha valaki értékesnek találta azt, amiről itt most beszélgettünk, de a terméket nem, akkor 1 és 5 dollárt is tud adni.

Ha viszont a termék is érdekli, ami meg tényleg zseniális, én magam vásárlója vagyok a saját termékünknek, akkor nyilván olyan áron fogja tudni beszerezni, amiben később nem. Magyarországon egy darabig nem is lesz kapható.

De hogy mi lesz utána, nyilván leadjuk a gyártást, legyártatjuk az első mennyiséget, azért most a mai világba, lehet, hogy ez a Covid most megint jön vissza egy kicsit most félek mennyi idő lesz legyártani mert, mind a szállítás mind a gyártópartnerek, ha ez újra berobban akkor ez szerintem ilyen 8 hét is lehet.

Úgyhogy én október előtt nem számolok azzal, hogy szállítjuk a termékeket. Örülnék, ha így lenne, de inkább pesszimista vagyok, és kellemes meglepetést okozunk, ha szeptemberben megkapják az emberek, minthogy szeptembert ígérek, és október lesz.

Kiszámíthatatlan a mostani üzleti környezet, a gyártás, szállítás, jelen pillanatban senki nem tudja, mi történik, hiszen ez egy annyira új szituáció, hogy eddig sem tudtuk mi történik, és most sem tudjuk mi fog történik.

Ennek ellenére nyilván rengeteg alapanyaggyártó partnerünk van a világ különböző pontján, tehát azért jók vagyunk abban a tekintetben, ha valahol probléma van máshonnan is tudunk alapanyagot szerezni.

De ugye az az alapvető koncepció, hogy egyrészt a Kickstarter ugye, általában két hétre utal ki, utána elkezdjük az első mennyiség gyártását, hogy kitudjuk őket szolgálni, plusz legyen egy pár mintánk.

Ahogy vége van a kampánynak, én már elkezdem összerakni azt a fajta pitchet, azt a fajta dolgot, amivel le lehet kezdeni házalni mind itthon, mind külföldön. Ha lehetne menni Amerikába, minél hamarabb, akkor mennénk ki, mert azért személyesen ezeket a dolgokat jobb, mint csak email-ezni, meg Zoom.

Így is lehet, de összerakni egy olyan anyagot, meg olyan megkereséses stratégiát a befektetők felé, hogy hol keresünk befektetőt milyen szempontok a lapján, leadeket sourceolni, arra, hogy ki lehet az optimális befektető, ez az egyik, és utána mi az a folyamatunk, amivel mondjuk fölvesszük velük a kapcsolatot és fölkeltjük az érdeklődésüket.

Először mikor írsz soha nem a koncepciót adod el először, hanem először leadeket keresek, utána, mikor emailezgetek, vagy valahogy kontaktolok, egy meetinget próbálok eladni, valahogy felkeltem az érdeklődését és annyira, hogy leüljenek velünk egy félórára tárgyalni.

Ha ez megvan ugyanúgy egy funnelként képzelem el, leadgenerálás, utána hideg megkeresés arra, hogy legyen egy meeting, és vagy személyes vagy ilyen virtuális meetinget összehozni s arra pedig összerak egy olyan pitchet, ahol konkrétan megmutatom azt, hogy mi a termék, mi a koncepció, milyen a piaci körülmény, kik a szereplők, nekik mik a számaik.

Nekünk a Kickstarteren mik voltak a számaink, miket mondanak az emberek, mik a visszajelzések. Konkrétan felfogom vázolni azt, hogy mi az értékesítési stratégia, amivel mi piacra akarunk menni, hol milyen számokkal kalkulálok, mennyi pénzre van szükség, miért pont ennyi pénzre van szükség mire akarjuk költeni az ő pénzüket.

Mindezt egy egyszerű és gördülékeny formában, és ez a plusz, ezt lehet szárazon is elmondani, de én alapvetően rengeteg időt töltöttem azzal, hogy Shark Tenket néztem, az amerikait és olvastam is a befektetői világból, meg kíváncsi vagyok mi alapján fektet be valaki.

Nyilván fontosak a számok, a koncepciók, de rengeteget számít az az ember, aki ott van veled szembe, és tud lelkesen beszéli. Hiszem azt, ha összerakom azt a prezentációt, nyilván jók lesznek a számok benne, nyilván komoly elképzeléseim vannak és konkrétan hiszem azt, hogy nem nagyon tudnak olyan kérdést mondani, ami megfog. Vagy ha meg is fog, akkor meg őszintén megmondom, hogy nem tudok rá válaszolni, de szívesen megkeresem rá a választ. Lehet, nem kell tudnunk mindenre a választ, de azt gondolom, hogy alapos előkészület lesz és mellette meg a lelkesedésemet a koncepcióval és azzal kapcsolatba, hogy végig tudjuk vinni azt fogom próbálni átadni.

Lehet, hogy húsz ilyen pitch után sikerül valakit találni, lehet, hogy ötven után, lehet, hogy száz, de lehet, hogy kétezer emailt kell megírnom, nem érdekel addig fogunk menni amíg nem találunk befektetőt, aki megfelelő feltételekkel és megfelelő mennyiségű pénzt tud beletenni.

Bízom benne, hogy ez minél hamarabb meg fog történni, én szeretném, ha ebben az évben megtörténne. Tehát a Kickstarter után a fő projekt a befektető keresés mellett finonizáljuk a csomagolásunkat, finonizáljuk, ami a termékoldalon van és a márka oldalon van.

Elkezdjük építeni a saját Shopify storeunkat. Már kinéztünk egy olyan brandinggel foglalkozó agent, aki majd segít nekünk tökéletesíteni az apró dolgokat az arculatunkat kifinomítani és ilyen dolgokat. És mellette a befektető keresés lesz a fő dolog, és amikor találunk befektetőt akkor utána annak mentén, amit pitcheltem stratégiát azt fogjuk megvalósítani.

Szeretném ezt már október körül, nagyon jó lenne már januárban a piacon lenni. Pont ez a januári időszak, amikor az emberek próbálnak életmódot váltani, és ez is egy fontos pontunk.

A legtöbben diétázni próbálnak, amikor szeretnének valamilyen változást elérni. És mi azt akarjuk üzenni, hogy nem kell tökéletesen táplálkoznod, nem kell nagyon szigorú diétát folytatni, hanem szépen lépésről lépésre egyszerű új szokásokat kell beépítened az életedbe.

Tehát minden reggel megiszol egy smoothiet, ez a reggelid, és utána nagyjából azért odafigyelsz, nem az van, hogy utána két Big Macet ebédre meg két Big Macet vacsorára, akkor hosszútávon valóban egy ilyen aprósággal, hogy ezt 30 másodperc megcsinálni a smoothiet és reggel megiszod, akkor azzal már tudod, hogy a gyümölcs és zöldségbevitelnek már tudod fedezted a napi ajánlott adag felét.

Amerikában tíz emberből kilenc az sokkal kevesebb gyümölcsöt és zöldséget visz be, mint az ajánlott mennyiség. A túlsúlyos emberek, az egészségtelen táplálkozás nagyon komoly probléma.

Nehéz, ha valaki soha nem futott és te elhatározod, hogy innentől kezdve te minden reggel lefutol tíz km-t, lehet, hogy az első nap megcsinálod, de nagyon hamar fel fogod adni, mert elfogy az akaraterőd. Nagyon hatalmas a váltás a valóságod és amit szeretnél elérni között.

De, ha annyit kérek tőled, hogy minden reggel igyál meg egy smoothiet és utána figyelj oda mit eszel egész nap, és ha nem szart eszel, nem azt mondom, hogy holnaputánra minden fitnesz célodat el fogod érni, de ha egy évig beleteszed lépésről – lépésre és odafigyelsz akkor ez lehet egy megoldás a számodra.

Viszont nemcsak azokat célozzuk, akik most még nem táplálkoznak úgy ahogy szeretnének, vagy nem egészségesen, hanem azok számára is kínálunk megoldást, akik már most is odafigyel ezekre a dolgokra, most is sportol, most is megfelelően táplálkozik, viszont szeretné hogyha ez egyszerűbb, könnyeb lenne, erre is jó lehet a smoothie-N-GO.

Ez a vízió, ez a koncepció, meg nyilván jövőre minél több forgalmat generálni Amerikában online, és ugye megyünk retailbe is. Mert ez nemcsak egy online business lesz. Szeretném, ha a Hallmarktba meg a Hall Foodsba ott lennének a polcon a termékeink.

D.Z:

Peti szerintem minket meggyőztél, úgyhogy csak így tovább! Gratulálok hozzá! Gratulálok az eddigiekhez! Sok sikert a továbbiakhoz!

A kommentek között megtaláljátok az elején, és a végén is ott lesz az a link, amin ugye még tudjátok támogatni a Petiéket.

Tegyétek meg! Peti sok sikert, és legkésőbb jövőre csinálunk egy updatet!

ÖSSZEFOGLALÓ

Az, aki fontolgatja, hogy az amerikai piacon megjelenjen, vagy szeretne élni a közösségi finanszírozás lehetőségével rengeteg hasznos információhoz juthat.

De ötleteket lehet gyűjteni arról is, hogy hogy lehet egy teljesen új terméket bevezetni, mikre kell figyelni az elején.

Érd el könnyebben a céljaid azzal, hogy élő példát hallassz attól, akinek ez már sikerült!

PETIRŐL BŐVEBBEN

Tari Péter Amazon FBA szakértő, sikeres e-kereskedelmi vállalkozó évek óta.

IDÉZET

„A siker – az én elképzelésem alapján – sikert szül!”

Tari Péter

MIRŐL LESZ SZÓ EBBEN A RÉSZBEN?

  • Milyen volt az elmúlt 3 év Amazonos kereskedelme?
  • Hogyan tudunk megjelenni az amerikai piacon?
  • Vállalkozói ötletek születése
  • A Kickstarter, mint a közösségi finanszírozás felülete
  • Mit jelent a közösségi finanszírozás?
  • Miért nem terjedt el a közösségi finanszírozás hazánkban?
  • Hogyan tűzzünk ki vállalkozóként célokat?
  • Hogyan lehet egy vállalkozás egyedi, miért fontos a márkaépítés?
  • Mit érdemes tudni a Smoothie-N-Go jelenéről, jövőjéről?

LINKEK, AMIKET EMLÍTETTÜNK

Kisckstarter: Smoothie-N-Go: Revolutionary Blender-Free Smoothie Powder https://www.kickstarter.com/projects/688840906/smoothie-n-go-revolutionary-blender-free-smoothie-powder?ref=eliq17

#HELLO HÉTFŐ

Minden hétfőn kapsz tőlem egy inspiráló levelet amiben elküldöm neked a legújabb epizódokat valamint, összegyűjtöm neked a célkitűzéssel, vállalkozásindítással és utazással kapcsolatos leghasznosabb tippeket.