MIELŐTT FELMONDANÁL...

Alkalmazott vagy vállalkozó?

Az alábbi fotó hatására gondolkodtam el megint azon, hogy ideje lenne foglalkozni kicsit a témával és tisztázni, mit is jelent, ha valaki Alkalmazottból Vállalkozó lesz. Ugyanis ez messze nem olyan egyszerű, mint amilyennek azt előre sokan gondolják és úgy érzem egyre nagyobb a felelősségem is a témát illetően, mert sokan olvassátok a bejegyzéseket, esetleg nézitek a videóimat a youtubeon.

Számomra az a legfontosabb, hogy akik követik a példám vagy akár csak ötleteket merítenek tőlem, azt a lehető legsikeresebben valósítsák meg és az egész útjuk mögött egy biztos alap legyen. Ennek következményeképp pedig különösen fontos a következők tisztázása.

FELMONDÁS

Alkalmazott vagy vállalkozó?

 

Szögezzük le, nem mindenkinek való a vállalkozói életforma. Nem vagyunk egyformák, más a habitusunk, ezáltal van, akinek az alkalmazotti forma az ideális. Mindkét életformának megvannak a pozitív és negatív oldalai, például van, akinek alkalmazottként előny a kötött munkaidő vagy, hogy a hivatalos papírokat a cég intézi és nem neki kell még ezzel is foglalkozni.

Ugyanakkor „az alkalmazotti lét rögzített helyzetben tart. Az ember megszokja a mindennapi rutint, nem nyit a külvilágra és arra, hogy még milyen lehetőségei vannak. Nehezen vált új dolgok, új elképzelések felé. Az ismerős, a kényelmes mellett marad – még, ha úgy érzi is, nem ezt akarja valójában. Belefásul. Ez a beállítódás sokaknál oda vezet, hogy ösztönösen és észrevétlenül elutasítják annak lehetőségét, hogy valami mást is csinálhatnának, pl.: „Nem rossz ez az állás, biztos helyem van itt, minek fogjak bele másba?”, „Jól érzem magam Magyarországon, minek utaznék külföldre?” (Van ugyan néhány cég, amelyek jól működő rotációs programot és külföldi ösztöndíj-lehetőséget nyújtanak az alkalmazottaiknak, de sajnos a számuk igen csekély.)” – részlet az Alkalmazottból Vállalkozó c. könyvből.

Ezzel szemben vállalkozóként Te határozod meg a szabályokat, Te döntesz mindenben, rajtad múlik a siker. Ha pedig valami balul sül el, azért is csak magadat okolhatod.

Tény, reális önismerettel az ember mindegy milyen területen dolgozik, ha előrébb akar jutni, elengedhetetlen, hogy a hibáiért is vállalja a felelősséget.

Az Alkalmazottból Vállalkozó című könyvemben ezekről az előnyökről és hátrányokról bővebben is olvashatsz, jelen cikkel elsősorban a gondolatébresztés a célom, hogy még véletlenül se kerülj abba a helyzetbe, hogy a kérdés felett átsiklasz.

Vállalkozás indítás – bírni fogod?

 

Szükséges arra is kitérni, hogy valóban bírni fogod-e az új élettel járó új kötelezettségeket, feladatokat. Tudod-e magad az időpontokhoz tartani, akkor is, ha nincs, aki erre figyelmeztessen és van-e elég önfegyelmed ahhoz, hogy mondjuk egy nyári hétvégén – vagy akár az összesen – Te otthon dolgozz, miközben a barátaid, a családtagok épp nyaralnak. Mert bár hirtelen felindulásból mind azt gondoljuk, hogy a cél érdekében bármire képesek vagyunk, sokszor még egy 2-6 hónapos tanfolyamot sem kezdünk el, mondván mi lesz a hétvégi pihenőidőnkkel.

Vállalkozás indítás


Mindezek után azonban, ha még mindig ugyanolyan kitartóan hiszel benne, hogy ez neked márpedig menni fog, amit tanácsolni szeretnék már csak az, hogy semmiképp se menj fejjel a falnak! Gondold át pontról pontra, lépésről lépésre, mit is szeretnél elérni, hogyan szeretnéd és ehhez készíts el egy pénzügyi tervet is, hiszen az első hónapok valószínűleg még inkább fognak a kiadásokról, mintsem a bevételekről szólni. Ezen túl nagyon fontos szempont, hogy ha amennyiben még nem érzed teljesen biztosnak magad, ne lépj ki a munkahelyedről csak azért, mert az esetleg jobban hangzik, hogy Te most már önálló vállalkozó vagy. Teszteld magad, a határaid, dolgozz az egyéni sikereidért a főállásod mellett, de csakis akkor engedd el azt a hajót, ha már szinte 100 százalékig biztos vagy abban – némi kétely mindig lesz benned –, hogy képes vagy arra, hogy a saját lábadon is megállj.

Én sosem elleneztem az alkalmazotti létet, hálás vagyok annak az időszaknak, és hiszem, hogy az alkalmazottként szerzett vezetői és szervezési tapasztalatok nagyon fontosak a mostani vállalkozói életemben, ugyanakkor egy idő után már azt éreztem, hogy más kihívásokra vágyok. És hidd el, ha valóban neked való a vállalkozói életvitel, erre a pontra Te is el fogsz jutni – előbb vagy utóbb. Csak légy türelmes! 

Ha érdekel, hogy mások hogyan élik meg a váltást, olvass bele a könyvemre érkezett olvasói véleményekbe! 😉

Legfrissebb bejegyzések

Személyes Márka

SZEMÉLYES-MÁRKA-ÉPÍTÉS

A személyes márkaépítés hatékony módszerei manapság, valamint a befektetett munkádért cserébe várható elképesztő jutalom

felmondás minta

MIELŐTT FELMONDANÁL

Alkalmazott vagy vállalkozó? Szögezzük le, nem mindenkinek való a vállalkozói életforma, van, akinek az alkalmazotti forma az ideális

#HELLO HÉTFŐ

Minden hétfőn kapsz tőlem egy inspiráló levelet amiben összegyűjtöm neked a célkitűzéssel, vállalkozásindítással és utazással kapcsolatos leghasznosabb tippeket

#HELLO HÉTFŐ

Minden hétfőn kapsz tőlem egy inspiráló levelet amiben összegyűjtöm neked a célkitűzéssel, vállalkozásindítással és utazással kapcsolatos leghasznosabb tippeket